Sok-sok kudarcba fulladt véradási kísérlet és kutatás nyomán sikerült csak rájönniük az orvosoknak az 1900-as évek elején, hogy nem minden embernek ugyanolyan a vére, de meghatározott szempontok alapján mindenki besorolható valamilyen vércsoportba.
Az orvostudomány többféle vércsoportrendszert ismer, különösen nagy jelentősége azonban az ABO- és az Rh-rendszernek van – véradás, műtétek, genetikai kérdések esetén ezért fontos ismernünk vércsoportunkat. Mindkét rendszer Karl Landsteiner nevéhez fűződik, akinek felfedezését később orvosi Nobel-díjjal is elismerték. Az ABO-rendszerben Landsteiner A, B, AB és 0-s vércsoportot különböztetett meg.
A vércsoport tulajdonságai az érett, sejtmag nélküli vörösvérsejtek felületén lévő antigéneken alapulnak; a több száz ismert antigén közül vérátömlesztés szempontjából mindössze kettő jelentős: az alfa (A) és a béta (B) jelű. Az A-vércsoport valójában azt jelzi, hogy a vörösvérsejten A-antigén van, a vérplazmában viszont béta-antitestek vannak. B vércsoportnál ennek épp a fordítottja igaz, míg az AB-típusnál mindkét antigén megtalálható, a 0-s vércsoportúaknak viszont semmilyen antigénjük nincs. Landsteiner megfigyelte, hogy ha azonos típusú antitestek és antigének kerülnek össze – például ha a B-vércsoport béta-antigénje találkozik az A-vércsoport béta-antitestjeivel –, akkor a reakció nyomán a vörösvértestek kicsapódnak, összecsomósodnak, orvosi nyelven agglutinálódnak.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha valakinek a sajátjától eltérő vércsoportú vért adnak, akkor pár percen belül akár halálos kimenetelű reakció is felléphet a kétféle vér találkozása nyomán. A legjobb, ha a rászoruló csoportazonos vért kap, de a fent említett osztályozás logikája szerint más lehetőség is van, a lényeg, hogy ne olyan vért kapjon, amelynek antitestjei megtalálhatók az ő vérében. Így A-s és B-s vércsoport nem keveredhet, az AB vércsoportú ember azonban elvileg bárkitől kaphat vért, hiszen nincsenek antitestjei. A 0-s vércsoportúak vészhelyzet esetén bárkinek adhatnak vért, mert nem létező antigénjeik nem váltanak ki védekező reakciót a befogadó vérplazmában, ők viszont csak 0-s vércsoportú vért kaphatnak. A helyzet azonban a valóságban még ennél is bonyolultabb, mert a már említett Rh-faktorokat is figyelembe kell venni ahhoz, hogy kétféle vér ne léphessen egymással pusztító reakcióba.
