A nyaralás sok esetben kihívást jelenthet emésztőrendszerünknek, ami zavarhatja a várva-várt pihenést, kikapcsolódást. Minél messzebbre utazunk, annál inkább igaz, hogy az asztalra kerülő ételek, italok alapanyagai és azok elkészítési módja merőben más, mint itthon. A minket körülvevő mikroflóra, a higiénés körülmények is különböznek, és ezek együttesen már befolyásolhatják emésztőrendszerünk megszokott ritmusát is. Az ilyen kihívások enyhítésére azonban már itthon is felkészíthetjük szervezetünket.
Néhány jó tanács, hogy a nyaralás igazi élmény legyen:
Mossunk többször kezet! A legtöbb kórokozót szájon keresztül vesszük fel, és ezek általában a kezünkről kerülnek be. Ha idegen országban vagyunk, étkezés előtt, toalett használat előtt és után, közös használatú dolgok használatát követően (pl. bevásárló kocsi, internet kávézó billentyűzete, járművek kapaszkodói, nyilvános helyek ajtaja) mossunk kezet.
Kerüljük azokat a nyers zöldségeket, gyümölcsöket, melyek tisztasága felől kétségeink lehetnek (pl. utcán árult dinnyeszelet). Egzotikus országokban csak alaposan, garantáltan tiszta vízzel megmosott friss zöldséget, gyümölcsöt fogyasszunk. Kerülendők még a nyers hallal, tenger gyümölcseivel vagy nyers hússal és tojással készített ételek is.
Már utazás előtt két héttel itthon minden nap legyen a reggelink része olyan probiotikus joghurt, amely természetes módon segítheti emésztőrendszerünk egészséges működését. Nyaralás alatt is, ha van rá lehetőségünk, fogyasszuk ezeket minden nap!
Igyunk palackozott ásványvizet, mivel szervezetünk nem mindig tolerálja gond nélkül más-más országok ivóvízét. Gondoljon arra is, hogy a jégkockát csapvízből készítik, ez is forrása lehet bizonyos kórokozóknak!
Nyaraláskor hajlamosak vagyunk többet enni, mint a hétköznapokon. Figyeljünk ekkor is, hogy ne együnk össze-vissza és egyszerre túl nagy mennyiséget! Inkább naponta 4-5-ször étkezzünk, kisebb adagokat fogyasztva.
Kóstoljuk meg nyugodtan a helyi specialitásokat is, de lehetőleg legyen jól megsütött, -főzött étel!