You are here!!


Dió – Az istenek tápláló eledele

Mitől olyan jó a dió?

 

A közönséges dió (Juglans regia) rendszertanilag a bükkfavirágúak (Fagales) rendjébe, azon belül a diófafélék (Juglandaceae) családjába tartozik. A népiesen királydiónak vagy perzsa diónak is nevezett mag a diófélék egyik legnépszerűbb fajtája hazánkban és külföldön egyaránt. A honi héjas termésű gyümölcsök között a legelterjedtebb (1). A termőhely szerint négy fajtacsoportot különböztetnek meg: a kiváló minőségű, fagyérzékeny közép-ázsiai fajtákat, a szintén kitűnő minőségű, rossz téltűrésű dél-franciaországi fajtákat, a nagy termőképességű, jó minőségű kaliforniai, valamint a téli hidegtűrésű, gyümölcstulajdonságaikban nagy változatosságot mutató kárpáti fajtákat. A hazai dió az utóbbi fajták közé sorolható (2). A magyar dió rendkívül jó minőségű, ami többek között beltartalmi értékeinek és korai érésének köszönhető. Mindemellett több tényező is meghatározza a dió kiválóságát, mint például a termés átmérője (30-32 mm-nél nagyobb), az alakja (gömbölyű vagy tojásdad), a mag-bél aránya, a magbél íze és olaj tartalma (2). A magyar dió jelentős része saját fogyasztásban hasznosul – gondoljunk csak a házikertek, a szabadidőkertek, a szőlőhegyek diófáira – ugyanakkor a dióültetvények területe évről-évre növekvő tendenciát mutat. Napjainkban a legnagyobb dió termelő országok Kína, Irán, az Egyesült Államok, Törökország, Mexikó és Ukrajna. Európában a fő exportőr Franciaország (3).

 

A dió jelentősége a kultúrában

 

A diószedés szezonja az ősz, hiszen a gyümölcs szeptemberben, októberben kezd el hullani. Az érett dió zöld burka (a kopács) felreped, így már könnyen hozzáférhető a csonthéjas termésfal, melyen belül az értékes mag – vagyis a dióbél – helyezkedik el. A régi mítoszok szerint az emberek még makkon éltek, amikor az istenek már a diót ették, ezért az „istenek makkjának” is hívják. A lehulló dió a magasból száll alá, mintha csak Jupiter küldte volna az embereknek. Innen ered a „Jupiter diója” elnevezés, és az sem véletlen, hogy a rómaiak a diófát Jupiternek szentelték. A római kori Itáliában dió nélkül nem köthettek házasságot. Az európai népek körében a dió a termékenységet szimbolizálja. Német népi hiedelem, hogy ha terhes asszony szedi a diót, akkor a fa többet fog teremni, mert a diófára is jó hatással lesz a nő termékenysége. A spanyolok szerint megelőzi a fejfájást, ha diólevelet tesznek a kalapjuk alá. Több népnél is szokás volt a gyermek születésekor diófát ültetni, hogy szavatolják a bőséget és a hosszú életet a kisded számára (4).

Érdekes, hogy a dió termékenységi jelkép, mégis számos növény növekedését gátolja, emiatt a diófa alatt nem nagyon találunk növényeket. Ezért a hatásért egy allelopátiás hatású vegyület, a juglon felelős, melyet a fa levele és gyökere, valamint a termés fala bocsájt ki (1). (Az allelopátiás vegyület olyan kémiai anyag, ami hatással van más növények életfolyamataira.) Az erősen festő juglon okozza a kéz barnaságát a dió szedésekor. Bár a diófa sok munkát igényel az ősz folyamán, nagy tápértékű, kiváló táplálkozás-élettani tulajdonságokkal bíró termése megéri a fáradozást.

 

A dió élettani hatásai

Amennyiben 10 dekát megeszünk a természet vajaként is emlegetett dióból, 654 kilokalóriát veszünk magunkhoz. Ez a mennyiség fehérjéből 18,6 g-ot, zsírból 57 g-ot, szénhidrátból 11,7 g-ot, míg élelmi rostból 2,8 g-ot tartalmaz. Vitaminok közül B1-, B6-, B--, B9-, E-vitamin tartalma jelentős, az ásványi anyagok közül pedig gazdag forrása a réznek, foszfornak, magnéziumnak, cinknek és a káliumnak is (1). A dió kedvező élettani hatása elsősorban a zsírsavösszetételéből adódik. Az összes zsírtartalmának 3-6%-a telített-, 9-15%-a egyszeresen telítetlen-, 35-47%-a többszörösen telítetlen zsírsav. A többszörösen telítetlen zsírsavak közül nagyobb arányban tartalmaz ómega-6 és ómega-3 zsírsavakat, azaz linolsavat (33-38%) és alfa-linolénsavat (2-9%) (5). Ezek a jótékony hatású zsírok a hidegen sajtolt aranysárga dióolajban is fellelhetők. A telítetlen zsírok nagyobb aránya miatt ez az olajfajta sötét, hűvös helyen tartandó, s mivel nagyon könnyen avasodik, a felbontás után néhány héten belül fel kell használni. A dió allergizálhat, ezért ha az élelmiszer tartalmazza, azt fel kell tüntetni az élelmiszercímkén. A dió, a mandula, a mogyoró, a kesudió, a pekándió, a brazil dió, a pisztácia, a makadámia és a queenslandi dió mind jelölésköteles allergén (1). Ha valaki egy diófélére érzékeny, akkor a keresztreakció kialakulása miatt a többit is célszerű kerülnie.

 

Dió a tányérunkon

 

A dió nagy tápértékéből adódóan egyszerűen dúsíthatjuk vele ételeinket, így még az ízük is pikánsabb lesz. A diót felhasználják édesipari termékek, csokoládék, cukrászati készítmények, müzlifélék, olajosmag-keverékek, pesztók, felvágottak és sajtok készítésénél egyaránt. Saláták, hidegtálak alkotója, sütemények tölteléke lehet, s gyakran fogyasztják sajtok mellé is, mert kiemeli egyes fajták ízét.

S hogy mennyit fogyasszunk belőle? A hazai legújabb táplálkozási ajánlás – az OKOSTÁNYÉR® - alapján „Hetente 2-3 alkalommal fogyassz kis maréknyi sótlan olajos magvat, pl. diót, mandulát mogyorót, tökmagot, napraforgómagot”(6). Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal a kiegyensúlyozott táplálkozás részeként napi 30 gramm elfogyasztását javasolja, így érvényesülhetnek a dió jótékony hatásai (5). A diófélék a Mediterrán diétában is nagy hangsúlyt kapnak, melyben naponta való fogyasztásuk javasolt (7).

Felhasznált irodalom

Szintén érdekelhet